A sérülés után fordult egyet a világ....
nem....
nem 180 fokkal...
csak 90-nel..
még mélyebbre "süllyedtem"
a kábítószerek használata mindennapossá vált...
reggelente nem bírtam talpra állni gyorsítók nélkül...
a bulikban is inkább a drogokat kedveltem..
a sima piálás valahogy már nem elégített ki...
mindenkit és mindent leszartam...
ekkor lógtam egyhuzamban két hónapot...
ekkor szereztem "harci sérüléseim" nagyrészét...
pl. a jobb szemöldökömet úgy ahogy volt levágták..
egy törött sörösüveggel felém suhintottak,épphogy el tudtam hajolni,de a szemöldökömnek annyi lett...
nem..nem trendi beleborotválás van a szemöldökömön...
ekkor kezdtem el elérni,hogy a barátaim,családtagjaim megutáltak...
akármit is mondanak,tudom hogy nem voltak szívesen velem egy légtérben...
és ez érthető is...
igazi partykiller lettem...
az eszem végig a cuccozás körül forgott...
ha megvolt a cumó akkor azon,hogy mikor és hogyan tolom be...
ha nem volt épp semmim,akkor azon,hogy kitől tudom beszerezni...
ha meg épp pénzem nem volt,akkor az volt a probléma oka....
az egész életem folyamatos stressz volt...
ezért 1-2 hónap alatt le is fogytam 7 kilót...
csont és bőr voltam...
minden kajálás után ki kellett mennem a wc-be rókázni...
egyszerűen nem tudtam semmit magamban tartani...
nagyon kevesen tudják,hogy depressziós voltam...
szüleim se,barátaim se sőt...
senki...
igazából én magam se...
titokban jártam el egy két alkalommal a kerületi pszichológushoz...
aminek igazából semmi értelme nem volt...
valahogy értette is amit mondok,meg nemis...
meghallgatott,de semmi hasznosat nem tudott mondani...
mondta,hogy kezdjek újra evezni,kezdjem újra a zenélést (ez kb 3 hónappal a sérülés után történt)
de a bal kezemet még mindíg nem tudtam ökölbe szorítani...nem tudtam megfogni a lapátot...
nem tudtam lefogni egy akkordot sem...
ez a lelki fájdalom odáig vezetett,hogy elkezdtem élvezni afizikai fájdalmat...
elkezdtem náci/skinhead koncertekre járni,hogy a "pogó"ban kiéljem magam...
DIREKT!!!!!! öltöztem fel úgy mint egy punk
DIREKT!!!!!! hangoztattam az antifasiszta gondolataimat úgy,hogy mindenki hallja
DIREKT!!!!!! hordtam Dávid Csillagot a nyakamban
DIREKT!!!!!! provokáltam az embereket....
nem féltem senkitől és semmitől...
az első öt-tíz alkalommal elég keményen adtak a pogóban,de ezzel csak annyit értek el,hogy még többet akartam...
még keményebbet...
már black metal koncertekre is eljártam..
sőt focimeccsekre,hogy a rendőrökkel,vagy a rivális tábor szurkolóival összecsapjak..
a foci nemérdekelt...
csak a pusztítás...
a zúzás...
hogy bánthassak valakit...
hogy bántsanak engem...
miután ezek már nem tudtak kielégíteni,elkezdtem utcai bunyókban részt venni
a kerületünkben tőlünk nem messze (a szomszéd utcában) az egyik ház pincéjében ki volt alakítva egy box ring...
ahol "illegális box" mérkőzéseket tartottak...
én meg persze belógtam,sőt még bunyóztam is néhányszor...
és az egészben az a szép,hogy a nálam kétszer nagyobb embereket ko.-val vertem....
összesen 14 meccsem volt,és kettő kivételével mindegyiket ko-val zsebeltem be...
a pénz nemérdekelt...
kaptam mindíg 50-60 ezer forintot....
de nem érdekelt...
ez sem tudta kielégíteni a dühömet..
ezért elmentem profi trénerekhez verekedni tanulni...
az egyik "srác" aki ezekre a bunyókra kijárt,profi edző volt...
megkértem,hogy edzzen engem...
látta bennem,hogy nem félek semmitől,senkitől...
látta,hogy akárkinek nekimegyek félelem nélkül,és a dühöm erősebb a másik ember ütésénél,rúgásánál...
elkezdett foglalkozni velem...
(persze ezt szigorúan úgy,hogy a szüleim,barátaim semmit sem tudtak)
igazából velem érte el azt,amit ő maga a saját pályafutása alatt soha...
ha azt mondta,hogy az öklömnyi vastag alumínium rúdba rúgjak egy ívet,akkor addig rúgtam,amíg el nem görbült...
ha azt mondta,hogy verjem tiszta erőből a betonfalat,akkor azt tettem...
igazából elérte azt,hogy ne érezzek fájdalmat,és könyörületet...
ezért rettegtem néha magamtól...
és az utcai verekedésektől...
féltettem a sima kötözködő "balfaszokat"
akik azthitték,hogy egy 60 kilós gyereket lezuznak,és nagy mellénnyel ugattak...
útáltam,sajnáltam,féltettem őket...
legszívesebben agyonvertem volna őket....
de irgalmatlan szánalmasak voltak abból a szempontból,hogy egy náluk kisebbel baszakodtak...
és attól rettegtem,hogy egyszercsak elpattam bennem valami,és akkor tényleg addig verem őket,amíg le nem higgadok...
ezért abbahagytam a "kiképzést"
ekkor kezdett el igazán elhatalmasodni rajtam a félelem...
az edzések iatt leálltam a drogokról,a piáról...
és ekkor kezdtem ismét azt érezni,hogy teljesen egyedül vagyok,hogy félek az utcán,gyűlölöm az embereket...
és hogy gyűlölöm magam...
a kialakuló vagy épp a tomboló depressziómat senkisem vette észre...
mert amikor találkoztam valakivel,próbáltam természetesen viselkedni...
hülyeségeket beszélni,parasztkodni,mint régen...
de ha valaki igazán ismert volna,annak ez az egész simán feltünt volna....
és itt jö vissza az,hogy mindenki távolságtartó volt velem szemben,nem engedtem senkitse közel magamhoz,nem szerettem senkit és igazából csak kihasználtam az embereket...
a jókedvükből,a tudatlanságukból táplálkoztam...
élveztem,ha valakinek elronthattam a kedvét,ha valakit megbánthattam vagy ha valakit megalázhattam mások előtt....
erről a mai napig nehéz beszélni...
sőt,lehet hogy most beszélek róla először...
aki "ismer" az sosem gondolta volna,hogy nekem valaha is problémáim voltak...
vagy ha voltak,azokat könnyen megoldottam,és nem foglalkoztam semmivel magamon kívül...